Szőke Noémi vagyok, művészetterapeuta.

Valójában folyamatosan az igazit, a valódit és az önazonosat kereső. Mindenben.

Ahogy sokan, úgy én is hosszú ideig kerestem az utamat. Kerestem, hogy melyik az a terület, ami igazán érdekel, ahol 100%-ban jelen tudok lenni.

A Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesületben, Nagy-György Attilánál tanultam. Itt találtam meg azt, amivel foglalkozni szeretnék. A művészetterápia az a közeg, amiben azt érzem, hogy megérkeztem.

Hiszek a pátoszmentes, tiszta kommunikációban, az egyszerűségben, a sallangmentességben. Abban, hogy a legnagyobb tragédiából is ki lehet jönni. Hiszek a kitartó önismereti munkában és tudom, hogy ez nem mindig konfliktus- és fájdalommentes.

Bízom a csoportban, a különféle megközelítések, nézőpontok, visszajelzések erejében. Abban, hogy a művészet mint eszköz segít az önmagunkhoz és másokhoz való kapcsolódásban: mert az empátia, az odafordulás és a kíváncsiság csodákra képes.

Hiszek abban, hogy a pokol legmélye valójában ott van, ahol elhatározzuk, hogy kimászunk belőle. A mennyországnak pedig nincs teteje.